Szolgáltatásaink




Egy esztétikus kert, vagy park térkövezése Debrecenben sem könnyű feladat. Az egyik kihívás, amellyel legelőször szembesülünk, a térkövezés anyagának kiválasztása. A nehézség elsősorban abban rejlik, hogy Debrecenben is számos lehetőség közül lehet választani.
Magas minőségű hidegburkolás Debrecenben. Úgy tűnhet, hogy Debrecenben is, épp úgy, mint máshol, a hidegburkolás technológiája meglehetősen egyszerű folyamat, a csempék és padlólapok lerakásánál nehéz hibázni. De ez az illúzió nagyon költséges is lehet.
Cégünk a kivitelezésre szakosodott. Az anyag vásárlását követően a legfontosabb szempont a helyes és körültekintő telepítés. Amennyiben nem rendelkeznek megfelelő háttértudással az anyagok fektetéséhez, kérje csapatunk segítségét, hogy a szakszerű telepítésnek köszönhetően tartós, kiváló minőséget kapjanak.
Számtalan alkalommal találkoztunk már olyan esetekkel, amikor megkértek minket, hogy javítsunk ki egy-egy felületet, amely felhullámosodott vagy megtöredezett. Vannak esetek, amikor egyértelműen magyarázható a probléma az anyag rossz minőségével, de legtöbbször a kivitelezés minősége miatt megy tönkre egy-egy felület idő előtt.

Kivitelező csapatunk telepít WPC teraszokat, lépcsőket, korlátokat, kerítésrendszereket rendkívüli módon ismerik az anyag tulajdonságait, minden felület telepítésére könnyen találnak megoldást, gondos odafigyeléssel és részletességgel végzik a munkájukat. Számunkra ez egy nagyon fontos tényező.

Árajánlat, helyszíni felmérés és egyéb technikai kérdéssel kapcsolatban nyugodtan forduljanak hozzánk bizalommal.

Mi az a WPC?

WPC termékek (wood-plastic composite) azaz fa-műanyag kompozit anyagok 60% farostból (bambusz, faliszt), 30% hőre táguló, újrahasznosított műanyagból és 10% egyéb adalékanyagokból állnak össze, melyet nagy hőmérsékleten és nyomás alatt préselnek.
Magas fatartalma biztosítja a gyönyörű, esztétikus fahatású megjelenést amíg műanyag tartalmának köszönhetően elsősorban rendkívül időtállóvá válik.

A WPC előnyei

- UV-állóság
- Időjárásállósága magas szintű
- Megjelenése rendkívüli
- Tisztítása meglehetősen egyszerű, szappanos vízzel történik
- Nem igényel semmiféle különleges kezelést
- Nem szálkásodik, korrodálódik, vetemedik
- Gyönyörű megjelenés
- Környezetbarát
A kertépítés minden esetben egyedi igényeket kíván. Minden helyszín és igény, változó, helyszíni felméréseink alkalmával, igyekszünk a Megrendelői elképzeléseket minél pontosabban megismerni és azt szakmai tapasztalatunkkal életre kelteni.
  • Igényfelmérés, és pontosítás
  • Tereprendezés
  • Nem kívánt növények, gyepfelületek eltávolítása
  • Öntözőrendszer telepítésének igényének megvizsgálása
  • Ágyások, – szegélyek kialakítása
  • Növények telepítése
  • Mulcs,- murva,- és díszkavicságyak kialakítása
  • Gyepszőnyeg és vakondháló telepítése vagy füvesítés
  • Tavaszi nagy kertrendezés, metszések, karbantartás (szezonra felkészítés)
Cégünk kis, közepes, valamint nagy ipari területek fűnyírását látja el, a pár ezer m2-től egészen a 100 hektáros területekig. Gépparkunk lehetővé teszi mindennemű kaszálási munkálatok elvégzését. A bozótírtás és a rézsűnyírás sem akadály.
Vállaljuk térhatároló sövények és formanövények egész éves vagy alkalmi nyírását. A hajtások a vágást vonal mentén általában egy síkban végezzük. A nyírás hatására egyre több hajtás tör elő, ami növeli a sövény sűrű, tömött formáját. A sövénynyírást általában évente három-négyszer szoktuk elvégezni, de egyes növények ennél kevesebb nyírással is beérik.
A gyomok a kertészek egyik legnagyobb ellenségei, képesek egyik pillanatról a másikra, észrevétlenül birtokba venni az egész kertet, kiszorítva ezzel a fogyasztásra termesztett növényeket. Legfontosabb minden esetben a megelőzés kell, hogy legyen, tehát a vegyszerek alkalmazása helyett inkább törekedjünk arra, hogy gazmentes legyen a kertünk. Ugyanakkor ha már bekövetkezett a baj, és vegyszeres permetezésre kerül a sor, szakszerűen a megfelelő vegyszert használva elvégezzük Ön helyett.
Az ÉVM-EüM rendelet általános előírásai többnyire ismertek az ingatlantulajdonosok előtt, ám nem árt ezeket a kötelező feladatokra és kötelességekre felhívni az ingatlan tulajdonosok figyelmét. Például a település területén levő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek az ingatlanukat a gyomtól, hulladéktól megtisztítani, rendben tartani. Kötelesek naponta gondoskodni az ingatlanuk előtti járdaszakasz, illetve ennek hiányában 1 m széles területsáv tisztántartásáról. Ebbe beletartozik a járda mellet esetlegesen meglevő zöldsávnak az úttestig terjedő területe is. A tulajdonosnak ezen kívül a járdaszakasz melletti nyílt árok, és ennek műtárgyainak a rendszeres ápolása és karbantartása is feladata. Ez nemcsak az árkok tisztántartásának, gyomtalanításának kötelezettségét jelenti, hanem a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és egyéb hulladékok eltávolítására is kiterjed. Ez vonatkozik a gyalogos közlekedést akadályozó gallyak, a kerítéseken kinyúló faágak eltávolítására is. Mi elvégezzük Önök helyett ezt a kötelezően a lakosságra háruló feladatot is.
A kertápolás legfontosabb eleme a növények megfelelő öntözése. Automata öntözőrendszer kiépítésével ideális mennyiségű vizet juttatunk a növényeknek. Ezeknek a rendszereknek számtalan előnyük van, a kertápolás egyszerű és időjárástól független lesz. Az automata öntözőrendszer emeli az ingatlanja értékét!
Hívjon minket elszáradt, korhadt fái, vihartépett kertje szakszerű rendberakására! Felaprítjuk rönkjeit tüzifának! Minden munka más paraméterekkel rendelkezik, ezért mindenkinek egyedi árajánlatot adunk. Gyorsaság és hatékonyság. Minőségi munkavégzés.
Az őszi levelek hullása, a lombok hangulata sokakat elvarázsol, de a kerteket, parkokat, járdákat beborító levélszőnyeg már kevésbé kellemes látvány. Amennyiben lombtakarításra van szüksége, kérje munkatársaink segítségét. Összeszedjük és a megfelelő helyre elszállítjuk ahol szakszerűen tovább hasznosítják a lehullott leveleket.
A zöldterületeken felhalmozódott, vagy eseti megbízásokból a helyszínen maradt zöldhulladékját, Megrendelői kérés esetén elszállítjuk. Legyen szó kivágott fáról, gallyazásból ott maradt zöldhulladékról, vagy akár levágott fűről. Közösen tudjuk csökkenteni a környezetünk terhelését. Fordítson Ön is nagyobb hangsúlyt Környezetünk megóvására.
Koszos, mohás a tető, térkő, sírkő? Ne várja meg, hogy tönkre menjen! Tökéletes tisztaságot magas nyomású, forró víz szavatolja, így a felület nincs kitéve különféle vegyszerek káros hatásainak. Magasnyomású mosóval távolítjuk el a szennyeződéseket, a mohát és az esetleges gombát a háztetőről és a térkőről, megújult kinézetet adva nekik.
Levegő biológiai szennyezettsége Az utóbbi évtizedekben ország szerte folyamatosan és drasztikusan emelkedik a légúti allergiás betegek és megbetegedések száma. Az emberi tevékenységek révén a levegőbe kerülő vegyi anyagok - elsősorban a maró hatású szennyezők (kén-dioxid, nitrogén-dioxid, peroxidok, stb.) - az egészségesnek tűnő emberek nyálkahártyáját is károsítják, és így a fokozottan érzékennyé vált légutakban a különböző biológiai allergének (pollenek, gombák) heves reakciókat válthatnak ki. Az allergiás tünetek jelentős hányadát a belélegzett növényi pollen okozza. Jelenleg Magyarországon az allergiás betegek 30-60 %-ánál okoz tüneteket a parlagfű. Az első pollen februárban az égerfa pollenje. Ezt követi a virágos kőris, ciprusok, a nyárfa és a fűzfa pollenjei márciusáprilis hónapokban. A nyárfa pollenje vékony, de nagy és sokáig lebeg a légkörben, a szöszös termése allergizáló. Áprilisban jelennek meg a nyírfa, juhar és a platán pollenjei, májusban pedig az eperfa pollenje, ami kicsi és mélyre hat. A csalán pollenjei májusban fedezhetők fel először, koncentrációjuk augusztusban a legnagyobb és még októberben is megtalálhatók a mintákban. Az üröm pollenje júniusban jelenik meg, szintén augusztusban éri el a maximumot, de jelen van még októberben is. A parlagfű pollenje júliusban jelenik meg és augusztus-szeptember folyamán éri el a maximális koncentrációt, októberben is előfordul még időjárástól függően. A pollen koncentrációk alakulása az időjárástól jelentős mértékben függ. Azonban a szennyezettség alapvető és fő oka a bel- és külterületi zöldfelületek, útszélek elhanyagolása, ápolatlansága, illetve a mezőgazdasági művelésre szánt földek parlagon hagyása és a nem megfelelő mértékű gyommentesítése. Ha a város területén olyan elhanyagolt terület található, amely allergizáló pázsitfűfélékkel (pl. parlagfű) szennyezett kényszerkaszállást rendelhetnek. Kerülje el hogy a helyi Önkormányzat kényszerkaszálást rendeljen el az Ön területén. Amennyiben kényszerkaszálásra kerül sor a helyi Önkormányzat részéről, vállaljuk az Önkormányzatok részére egyaránt a kényszerkaszálást, zöldfelületek fenntartását.
Erdők és elhanyagolt területek tisztítása, Parlagfű mentesítés, Zöldhulladék elszállítása, Elhanyagolt kertek rendbetétele
Az allergiás tünetek jelentős hányadát a belélegzett növényi pollen okozza. Jelenleg Magyarországon az allergiás betegek 30-60 %-ánál okoz tüneteket a parlagfű. A pollen koncentrációk alakulása az időjárástól jelentős mértékben függ. Azonban a szennyezettség alapvető és fő oka a bel- és külterületi zöldfelületek, útszélek elhanyagolása, ápolatlansága, illetve a mezőgazdasági művelésre szánt földek parlagon hagyása és a nem megfelelő mértékű gyommentesítése. Tartsuk rendben kertjeinket, környezetünket – gondoskodjunk idejében a parlagfű irtásáról! Magánszemélyek és Önkormányzatok számára egyaránt vállaljuk a szolgáltatást!
Téli hó-és síkosság-mentesítési szolgáltatásunk lehetőség szerint általány díjas vagy eseti díjas módon is igénybe vehető. Szerződés nélküli, téli eseti kiszállásokat egyaránt tudunk vállalni. Áraink igény szerint tartalmazzák a síkosság-mentesítő anyagok felhasználási költségeit is. Továbbá a síkosság-mentesítő anyagok a hagyományos útszóró són felül, környezetbarát szóróanyagokat használunk.
A talaj az egyetlen szilárd természeti erőforrás, amely megújulni képes. Ha védjük a pusztulástól, az eróziótól, az elsavanyosodástól, fenntartjuk biológiai aktivitását, az élővilágát, megőrizzük szerkezetét, pótoljuk a növénytermesztéssel kivont humuszt, a makro- és mikroelemeket, akkor a talaj képes újra és újra megújulni és biztosítani a rajta élő emberek egészséges életét. Mi gondoskodunk erről Ön helyett.
Tevékenységi körünkbe tartozik telephelyek, csarnokok, üzlethelységek és társasházi közös használatú területek professzionális takarítása. Különösen hatékony és víztakarékos tisztítási technológiánknak köszönhetően a kimagasló ügyfél-elégedettség és környezettudatosság kéz a kézben járnak. Céges ügyfelként nem csak azért éri meg az Universo Clean takarítási megoldásait választania, mert így saját gondnoki személyzet híján bér- és járulékköltségeket takarít meg, hanem mert díjunkat szolgáltatásként el is számolhatja.
Magánszemély ügyfeleinknek is állunk rendelkezésére, amennyiben segítségre van szükségük otthoni környezetük rendben tartásában. Megbízható szolgáltatóként vállaljuk otthona heti vagy kétheti rendszerességű takarítását, továbbá alkalmi jelleggel magánlakások vendégség előtti vagy utáni nagytakarítását, szőnyegek tisztítását ipari technológiával és festést vagy felújítást követő takarítást is.
Az épület bontásának folyamata Debrecenben is átfogó tervezést és ehhez megfelelő eszközöket igényel. Nézzük meg az épületbontás előtti feladatokat Debrecenben. Minden épületbontást Debrecenben egyedi terv szerint kell megvalósítani, de a folyamat minden debreceni ház bontásnál általában ugyanaz.
Fogjunk egy ecsetet és egy hengert, néhány liter festéket, és már kész is a szobafestés, igaz? Nem egészen. Az az igazság, hogy könnyű rosszul csinálni Debrecenben is a szobafestést. Bár pénzt takaríthatunk meg, ha saját magunk festjük ki otthonunkat Debrecenben, de azt is szeretnénk, hogy a falak tökéletesek legyenek.
Debrecenben is minden esetben gépi földmunkával kezdődnek az építkezések. Egy lapát és egy csákány itt nem segít, ehhez nehézgépek bevonása és szakemberek segítsége szükséges. Az alapozási munkagödör ugyanis nem csak egy gödör, hanem egy olyan földmunka, amelynek pontosan meg kell felelnie a követelményeknek és időben el kell készülnie.
További szolgáltatásaink